2010. július 31., szombat

Könnyes szemű kisfiam

Ennyi könnyet még nem láttam az arcán. Ezek a könnyek sokkal súlyosabbak mint az elesés, vagy a hányinger utániak, mivel ezek a szív mélyérõl jönnek. Ezért fájnak igazán.
Utolsó nap az iskolában, elveszítve az osztálytársakat, az imádott tanárnõt, nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli, igaz már több mint egy hónapja foglalkoztatta a dolog. Bíztam abban, hogy délutánra rendbe jön újra a kis lelke, de a szomorúság kitartott még sokáig. Az ágya mellé tette azt a kis emlékkönyvet amit a tanárnõtõl kaptak búcsúajándékként. Ki volt nyitva az elsõ oldalnál, ott álltak az osztálytársak aláirásai .... mind, mind a legutolsó nap emlékei. Valahol örülök annak, hogy az én kisfiam ennyire mélyen érez, de egyúttal rettenetes dolog, hogy bánatos az ÈN Kisfiam!!:)
Vele töltöttük az egész délutánt, estét, ápoltuk a lelkivilágát. Oda-vissza megbeszéltük, hogy milyen kegyetlen dolog a búcsúzás, fõleg egy ilyen klassz osztálytól, inklusíve tanárnõ, de mennyire szép is egyben a változás, hiszen jön a következõ állomás, az újabb rejtelmek. a felfedeznivaló. Megbeszéltük, hogy õ már nem általános iskolás, de még nem is gimnazista, szóval most 6 hétig, a szünidõ alatt "Nyugdíjas Általános Iskolás" a státusza. :)
Egy felvétel tegnapról, amikor már egy kicsit nevetni is tudott. A kisfiam és én.
Mink

2 megjegyzés :

Névtelen írta...

Bùszke lehetsz rà, nagyon-nagyon!

Emlèkszem, èn is bògtem, mikor kijàrtuk a 4.osztàlyt, àtlèptùnk a felsòtagozatba!
Mèg a mai napig èl Sàrika nèni, a tanàr nènim, ès jò egèszsègnek òrvend, skypolni is szoktunk, kèpzeld, pedig kòzel van màr a 80 èvèhez..:)

Andrea írta...

(újra) köszönöm! :)
A 4. osztályra látod már nem emlékszem. A 8. után volt nekem nagyon rossz. Egyes egyedül landoltam egy vadi új iskola osztályában. Senkit nem ismertem.

Sárika néni tök aranyos lehet! :)